Az egészség a belekben kezdődik

Az vagy, amit megeszel – szoktuk mondani viccesen. Pedig ez a mondás nem is áll annyira messze a valóságtól. Napjainkban egyre több bizonyíték gyűlik arra vonatkozóan, hogy a szólás nemcsak jelképesen értendő. Az immunrendszerünk jelentős része a beleinkhez köthető, nem véletlenül halljuk, hogy a kiegyensúlyozott emésztés megőrzése alapvetően fontos az általános egészségi állapotunk fenntartásához. Néhány éve felívelő tudományterület a bélfóra vizsgálata, amely szerint nemcsak immunrendszerünk, de idegrendszerünk állapotát is befolyásolják a beleinkben élő baktériumok.

A többnyire egereken, illetve patkányokon végzett vizsgálatok azt igazolták, hogy például az elhízás vagy maga az öregedés is a bélbaktériumok által befolyásolt folyamat.

De arra is egyre több bizonyíték látott napvilágot, hogy mentális problémák, például az autizmus, illetve a depresszió is a bélflóra megváltozásával járnak együtt – valószínűleg a bélflóra megváltozása vezet az idegrendszeri tünetekhez. Nemrégiben a Londoni King's College és olasz kutatók közreműködésével egy olyan átfogó vizsgálat eredményei láttak napvilágot, amelyek közvetlenül bizonyítják, hogy olyan degeneratív neurológiai betegségek, mint amilyen például az Alzheimer-kór is, a bélflóra megváltozásához kapcsolhatók, sőt, az ebben ludas baktériumfajokat is sikerült azonosítani.

Az egészség a belekben kezdődik

A kutatócsoport azokra a korábbi, egyre sokasodó vizsgálatokra alapozta saját kísérleteit, amelyek mind több területen igazolták a bélflóra megváltozásának negatív hatásait. A kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy vajon a rettegett és egyre gyakoribb neurodegeneratív betegség, az Alzheimer-kór összefüggésbe hozható-e a bélmikroflóra megváltozásával. Ezt a betegséget leginkább akkor diagnosztizálják, amikor már komoly neurológiai tünetekkel jár. Arra már vannak bizonyítékok, hogy a kórral küzdő betegekben a bélflóra jelentősen megváltozott, de hogy ez valójában ok-okozati összefüggés lenne, nem tisztázott. A jelen vizsgálatban 69 Alzheimerrel diagnosztizált és 64 egészséges felnőtt vett részt. Mindkét csoporttól vettek vért, illetve begyűjtöttek tőlük bélflóramintát is, amelyet székletminták átmosásával nyertek. Ezután bélflóraátültetési kísérletet végeztek, amelyhez fiatal patkányokat használtak.

Ezek egyik csoportját a bélflóra teljes kiirtása után az alzheimeres csoport bélflórájával látták el, a másik patkánycsoport a béltisztítást követően az egészséges emberek bélflóráját kapta. Tíz nap elteltével az állatokat olyan viselkedési teszteknek vetették alá, mellyel a memóriateljesítményüket mérhették és egyéb olyan viselkedési eltérések meglétét is figyelték, amelyek az Alheimer-kórhoz köthetőek. Az eredmények szerint azok az állatok, amelyek az alzheimeres betegektől származó bélflórát kapták, szignifikánsan rosszabbul teljesítettek a memória tesztben, mint azok, akik az egészséges emberek bélflóráját kapták.

A memóriaromlás a hippokampuszban folyó neurogenézis, az új neuronok és neuronális kapcsolatok csökkenésére volt visszavezethető. Ez az agyterület az embernél is a memóriaépítésben és az érzelmek kialakulásában játszik jelentős szerepet, és az Alzheimer-kór kialakulásakor legelőször érintett struktúra. Az Alzheimer-betegektől származó mikróbákkal „megfertőzött” állatok hippokampuszában mérhetően kevesebb új neuron keletkezett és ezzel együtt memóriájuk is rosszabb volt. Érdekes volt az is, hogy a hippokampusz neurogenézisének csökkenése és az ezzel járó memóriaromlás annál rosszabb volt, minél alacsonyabb pontot ért el az Alzheimer-kórban szenvedő donor a memóriateszten. A részletes mikrobiológiai elemzések során az is kiderült, hogy az egészséges öregedésért felelős Coprococcus baktériumok voltak szignifikánsan alacsonyabb számban jelen az Alzheimer-szindrómás egyedekben, viszont a Desulfovibrio nemzetségbe tartozó baktériumokból szignifikánsabb több volt a bélflórában.

Protexin Balance probiotikum (60 db kapszula)
GYK Gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású készítmény

Protexin Balance
(60 db kapszula)

7 probiotikus törzs + prebiotikum

Javasolt:

  • Az egészséges, normális bélflóra fenntartására
  • A bélflóra helyreállítására (pl. antibiotikus kezelések idején és azt követően, hasmenés alatt és után)
  • Puffadás megszüntetésére
  • A meggyengült immunrendszer erősítésére, klímaváltozáskor, utazáskor és stresszhelyzetekben

7-féle élő baktériumtörzset tartalmaz, melyek képesek megtelepedni és szaporodni az emberi bélflórában

Prebiotikumot: frukto-oligoszacharidot (FOS) tartalmaz

Ezen eredmények alapján egyértelműen bizonyítást nyert, hogy a bélflóra összetételének eltolódása ok-okozati összefüggésben van az Alzheimer-kór kialakulásával, sőt beazonosították azokat a baktériumtörzseket is, amelyek a káros hatások kialakulásért felelősek. Ez lehetőséget ad nemcsak a betegség nagyon korai stádiumban való diagnosztizálására, hanem így a tipikus tünetek kifejlődése előtt lehetőség nyílhat megfelelő, akár személyre szabott kezelési módok kidolgozására. Tekintettel arra, hogy az Alzheimer-kór alattomosan kifejlődő betegség, ahol a diagnózisra leginkább csak akkor kerül sor, amikor már komoly neurológiai tünetek jelentkeznek, ez az új eredmény forradalmi változásokat hozhat abban, hogy a folyamat lelassítása helyett a korai felismerés és a valódi kezelés módszereit kidolgozzák.


Megjelent: Élet és Tudomány

Partner patikák és üzletek ≫ (Partner patikák és egyéb üzletek, ahol a Protexin termékeket biztosan megtalálja.)

A kereskedelmi partnerek árai nem azonosak a honlapunkon feltüntetett webshop árakkal! Az árakban jelentős eltérések lehetnek.
Kérjük tájékozódjon vásárlás előtt!