Ne „mentesen”, kiegyensúlyozottan étkezzen

Sok a tévhit az úgynevezett reformételekkel kapcsolatban. Glutén vagy laktóz nélküli ételek fogyasztása szükségtelen az egészségesek számára. Sőt, nem kizárt, hogy a mentes ételekkel még több kalóriát viszünk be, mintha a hagyományos élelmiszereket fogyasztanánk.

Ne „mentesen”, kiegyensúlyozottan étkezzen

Időről-időre újabb trendek jönnek divatba, például a vegán, a paleo vagy a ketogén, és olyan alapanyagokat tartunk egészségtudatosnak, mint a kézműves, bio, reform vagy mindenmentes.

Utóbbinak a nevében is benne rejlik az ellentmondásossága. “Sok a félreértés a reformtáplálkozással kapcsolatban, beszűkíti a választásainkat, pedig az ünnepek alatt különösen fontos lenne, hogy megéljük az asztal körüli hagyományokat és gazdagítsuk az étrendünket, ne pedig elvegyünk belőle” – magyarázza Szabó Adrienn, a Semmelweis Egyetem dietetikusa.

A szakember állítja, az egészséges táplálkozás kulcsa a változatosság. A magyar konyhával nem feltétlenül az a baj, hogy sok húst fogyasztunk, hanem hogy egyoldalú, mert legtöbbször sertéshússal és zsírral főzünk, kevés zöldséget és gyümölcsöt használunk és egysíkúan készítjük a köreteket. „Lehetne például egy pörkölthöz fele-fele arányban csirkehúst és valamilyen hüvelyest (csicseriborsó, borsó, lencse) is használni, valamint állati zsiradék helyett olíva-, repce vagy napraforgóolajat.

A növényi eredetű telítetlen zsírsavakkal ugyanis kompenzálhatjuk a telített zsírok gyulladásfokozó hatását” – mondja a dietetikus.

KÁROS ÖSSZETEVŐK ÉS ÉTELEK

A magyar konyhában a hagyma és a pirospaprika jó dolog, hiszen ezek valójában zöldségek, bátran használhatók, kevés zsiradékon elkészítve. A zöldfűszerek változatosabb alkalmazása is javasolt, mert intenzív használatuk mellett kevesebb sózásra van szükség, és támogatják a szervezet antioxidáns folyamatait.

A köztudatban úgy él, hogy bizonyos összetevők vagy ételek károsak. A glutén egy egyszerű fehérje, és csak cöliákia (gluténérzékenység) esetén okoz problémákat.

Ha valaki puffadást tapasztal kenyérfélék fogyasztása után, érdemes kivizsgáltatni, hogy fennáll-e az autoimmun betegség. Negatív eredmény esetén gondolhatunk arra, hogy a panaszokat a gyorskelesztett pékáru okozza, mivel ahhoz gyakran adalékanyagokat és esetleg gyengébb minőségű lisztet használnak – mondja Szabó Adrienn.

Ilyenkor érdemes lehet a valódi kovászolt pékárut keresni, ami csak liszt, só és víz felhasználásával készül.

FOGYASSZON TÖBB ZÖLDSÉGET, GYÜMÖLCSÖT!

A hasi diszkomfort hátterében az is állhat, hogy az egyoldalú étkezés miatt (kevés zöldség, gyümölcs, olajos mag, hüvelyes és teljes értékű gabona) nem elég diverz a bélflóra, mely így nem tudja kellően támogatni az emésztést. A mikrobiom rendbetételére a minél színesebb, vegyes étrend javasolt. Dietetikus segítségével érdemes lehet megpróbálni az úgynevezett FODMAP diétát is, mely az átmeneti, tüneti kezelésnek elfogadott módszere.

A tej sem okoz gyulladást, ugyanakkor tápláló, teljes értékű fehérjeforrás, amelynek fogyasztása, bizonyos mennyiségben, szinte minden korosztály számára javasolható.

A tejcukrot (laktóz) bontó enzimünk (laktáz) az életkor előrehaladtával azonban csökkent mennyiségben termelődhet, ezért természetes jelenség, hogy sokan nem tolerálják jól a tejet. Jó alternatíva lehet a kevesebb tejcukrot tartalmazó, könnyebben emészthető kefir vagy joghurt.

Protexin Senior probiotikum (60 db kapszula)
ÉK Étrend-kiegészítő készítmény

Protexin Senior
(60 db kapszula)

Az 50 év feletti korosztály bélflórájához igazodó 7 baktérium törzsét, valamint A-, E-, és C- vitamint tartalmazó étrend-kiegészítő készítmény.

Hatóanyaga: 200 millió élő baktérium csíra 2 kapszulában

A kapszulák fruktó-oligoszacharidot is tartalmaznak, ezzel segítve a baktériumok szaporodását.

Szintén téves feltételezés, hogy az úgynevezett mentes alapanyagok kalóriamentesek vagy energiaszegények.


Forrás: Patika Tükör

Partner patikák és üzletek ≫ (Partner patikák és egyéb üzletek, ahol a Protexin termékeket biztosan megtalálja.)

A kereskedelmi partnerek árai nem azonosak a honlapunkon feltüntetett webshop árakkal! Az árakban jelentős eltérések lehetnek.
Kérjük tájékozódjon vásárlás előtt!