Június első hétvégéjén tartották a Magyar Gasztroenterológiai Társaság 65. Nagygyűlését Siófokon, a szakmai esemény minden évben kiemelt figyelmet kap az orvosi közösség részéről. A Vitaminkosár Kft., a Protexin termékek forgalmazója is állandó kiállítója és partnere a konferenciának. A tavalyi évet követően cégünk idén ismét hozzájárulhatott a színvonalas kísérőprogramok biztosításához is St. Martin zeneszerző, szaxofon- és pánsípművész részvételével.
St. Martint a világ hét legjobb szaxofonosa között tartják számon, többek között Candy Dulfer és Kenny G mellett. Többszörös arany- és platinalemezes előadó. Kiemelkedő zenei pályafutása, valamint széles körű kreatív és jótékonysági tevékenysége elismeréseként 2014-ben a magyar állam által adományozható legmagasabb, a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetésben részesült.
Az idei konferencián az első estén állhatott színpadra a művészúr, ezzel megalapozva a rendezvény hangulatát, amely kitartott egészen az esemény zárónapjáig, kellemes emlékeket idézve fel a résztvevő kiállítókban és szakemberekben.
A Vitaminkosár Kft. szakmai jelenléte mellett, várhatóan a következő években is támogatja az eseményt hasonló kulturális programokkal.
Protexin – Segítség egy életen át