A bélflóra egyensúlyának felborulás és az Alzheimer-kór

A bélflóra egyensúlyának felborulás és az Alzheimer-kór

Nagyon sokféle baktérium megtalálható az emberi szervezetben, a bélrendszerben is több millió éldegél. Ezek között vannak úgynevezett jó és rossz baktériumok. Nem azzal van a probléma, hogy baktériumok élnek bennünk, hanem azzal, ha felborul a bélflóra egyensúlya, hiszen ilyenkor a rossz hatásúak győzedelmeskednek.

A bélbaktériumok mikrobiális közösséget alkotnak. A mikrobiomnak kiemelkedő a szerepe, az immunrendszerünknek is elengedhetetlen szüksége van rá. Ha ez a belső rendszer nem működik megfelelően, akkor a hangulatunkra is rányomhatja a bélyegét, sőt a legújabb kutatások azt mutatják, hogy akár még az Alzheimer-kór kialakulásáért is felelőssé tehető.

Mi is az az Alzheimer-kór? Ez egy súlyos neurodegeneratív betegség, amely hatással van a tanulási folyamatokra, a gondolkodásra és a memóriára is. A kutatások azt mutatják, hogy a betegség kezdeti stádiumában nagyon sokat segíthetnek a prebiotikumok és probiotikumok, ugyanis ezek hozzájárulnak a bélflóra egyensúlyának helyreállításához és fenntartásához. A betegség nem fordítható ugyan vissza, de a progressziója lassítható.

A probiotikumok kiemelkedő szerepet játszhatnak az Alzheimer-kór megelőzésében, hiszen antioxidáns és gyulladáscsökkentő hatással rendelkeznek és támogatják az anyagcsere-aktivitást is.

A probiotikumos kiegészítők az Alzheimer-kórban szenvedő betegek számára is nagyon hatásosnak bizonyultak, hiszen jelentősen képesek javítani a betegség tüneteit. Ha az érintettek nem fogyasztanak probiotikumot, akkor sérül a mikrobiom, azaz a felborul a bélflóra egyensúlya, ami pedig gyulladást kelt az egész szervezetben, így az agyban is. Ez a kedvezőtlen folyamat felgyorsíthatja az Alzheimer-kór progresszióját.

Mindenképpen érdemes a megelőzésére odafigyelni. Ha valaki ebben a betegségben szenved és rendszeresen fogyaszt probiotikumokat, akkor jelentősen csökkenthetnek a betegség tünetei, sőt lassulhat a betegség folyamata.

Bio-Kult Advanced probiotikum (60 db kapszula)
ÉK Étrend-kiegészítő készítmény

Bio-Kult Advanced
(60 db kapszula)

ÚJ CSOMAGOLÁS

Élőflórás készítmény

Az emberi szervezetben előforduló 14-féle hasznos baktériumtörzset tartalmazó étrend-kiegészítő készítmény.

Hatóanyag: 2 milliárd (2×109 db) élő baktérium csíra 1 kapszulában

  • GLUTÉNMENTES
  • TARTÓSÍTÓSZERMENTES
  • AROMAMENTES
  • SZINEZÉKMENTES
  • NÖVÉNYI EREDETŰ KAPSZULA

A probiotikumokat legjobb táplálékok formájában bevinni a szervezetbe. Kitűnő probiotikumnak számít a savanyú káposzta, a joghurt, illetve a kefir. A prebiotikumok bevitelére is gondot kell fordítani, ezért érdemes rendszeresíteni a fokhagyma, a vöröshagyma, a bogyós gyümölcsök, a zab fogyasztását, mivel ezek mind gazdag forrásai a prebiotikumoknak.


Forrás: Gyógyszer Nélkül
Az eredeti cikk megtekintése

Partner patikák és üzletek ≫ (Partner patikák és egyéb üzletek, ahol a Protexin termékeket biztosan megtalálja.)

A kereskedelmi partnerek árai nem azonosak a honlapunkon feltüntetett webshop árakkal! Az árakban jelentős eltérések lehetnek.
Kérjük tájékozódjon vásárlás előtt!